Drónfelvétel készítés- Lásd a világot úgy, ahogyan eddig még soha!
Néhány évvel ezelőtt a légi felvételek még olyannyira különlegesek voltak, hogy csak nagyon kevés ember számára voltak elérhetők. Ritka volt a drón, az olyan meg még inkább, amivel jó minőségű képeket lehet készíteni. Mára azonban ez megváltozott, hiszen a drónok viszonylagos elterjedésével a drónfelvétel készítés is egyre többünk hivatása lett.
Én 5 éve vettem az első drónomat és azóta ritkán telik el úgy nap, hogy ne repülnék vele. Persze van, hogy az időjárás közbeszól, de szerencsére ritkán kell nélkülöznöm ezt a szórakozást. Azonban ez számomra már nem csak egy hobbi, hanem a munkám is. A drónfelvétel készítés az életem egy fontos momentumává vált.
Miért mondom el ezt most Neked?
Mert úgy gondolom, hogy valamit az ember vagy szenvedéllyel csináljon vagy sehogy! Én úgy döntöttem, hogy a hobbim lesz a hivatásom és különleges képekkel ajándékozom meg az embereket. Lássuk milyen helyzetekben döntenek az emberek drónfelvétel készítés mellett:
Esküvő
A NAGY nap. Ez bizony minden ember életében nagyon különleges, ezért meg is teszünk mindent, hogy emlékezetes legyen. Meghívjuk a rokonokat, barátokat, finom ételekkel, italokkal készülünk, és persze gondoskodunk a jó hangulatról is. Ezeket a pillanatokat pedig éppen ilyen rendkívüli módon érdemes megörökíteni.
Ezért minden eseményen van profi fotós, aki tudja, hogy milyen szögből, milyen beállításokkal és kiegészítőkkel érdemes operálni. Ezek is nagyon jól szoktak sikerülni, azonban egy teljesen új perspektíva tovább emeli az esemény hangulatát. És mivel repülni tudó fotósok még nem léteznek maradnak a drónok.
Rendezvények
De persze nem csak egy esküvő lehet méltó alkalom arra, hogy drónfelvételeket készíttessünk. Számos családi vagy céges összejövetel, közösségi esemény vagy fesztivál jó alkalmat kínál légi felvételek készítésére. Sőt, manapság ezeknek az eseményeknek az elmaradhatatlan résztvevői a drón fotósok.
Szálloda drónfelvételek
Mi kell egy ütős reklámoz? Mitől lenne menő a megjelenésed? Bizony, néhány drón felvételtől. Egy különleges megjelenés nagyszerű részlete lehet a hotelről készült drón felvételek. Sőt, mi még beltérben is tudunk képeket vagy videókat készíteni, így ezekről a területekről is lehetnek különleges felvételeid. Ha láttál már ilyen képeket, akkor tudod, hogy miről beszélek.
Vállalkozás telephelyének a bemutatása
Nem csak a szállodáknak tuti marketing fogás a drónfelvételek. Gyakorlatilag minden cég életébe beilleszthető. Még egy unalmas gyárépületről is lehet érdekes képeket készíteni madártávlatból.

Érvek, amik drónfelvétel készítés mellett szólnak:
- Egyedi meg, amely különlegessé tesz bármilyen alkalmat.
- Jól tervezhető. Előre egyeztetett időpontban a megbeszéltek alapján jelenünk meg a helyszínen.
- Költséghatékony. A drónfelvétel készítés költségei csak egy töredéke a helikopter bérlésnek, ami ennek a perspektívának a másik alternatívája.
- Egyedi ötleteket is megvalósítunk. A fent felsorolt események mellett bármilyen más alkalommal is hívhat minket. Szeretjük a kihívásokat! 😉
- Időtakarékos. Rövid időn belül sok felvételt tudunk elkészíteni, melyeket rövid határidővel át is adunk. A megbeszélt mennyiségben retusálunk is.
- Teljes körű szolgáltatást nyújtunk. A tervezéstől egészen az utómunkákig mindent mi csinálunk.
- Rugalmasak vagyunk. Keress minket bármikor bizalommal.
Ha Te is drónfelvételek készítésén töröd a fejed, de még nem találtad meg megfelelő partnert, akkor mindenképpen vedd fel velünk a kapcsolatot.